“Remélem, egyszer teljesen felépülök!”
“Szeretném, ha nem lennének komoly szövődményei balesetemnek!”

personal-accident

Egy közúti balesetben súlyos vagy kevésbé súlyos sérülést szenvedett? Nem Ön volt a felelős, de a biztosító csak egy csekély összeget ajánlott?

Egy ügyfelünk hazafelé tartott az autópályán, amikor egy szabálytalanul közlekedő sofőr az autójába hajtott. Mindketten megsérültek, ügyfelünknek két bordája és a keze is eltörött. Pár napos kórházi tartózkodás után hazaengedték, de mivel a törések gyors gyógyulásának alapfeltétele a pihenés és az, hogy ne érje a sérültet terhelés, még hetekkel később sem tudott újra munkába állni. Habár a személyi sérülés után nagyjából felgyógyult, keze továbbra is sajog, és minden levegővételnél, köhögéskor fájdalmat érez bordáinál. A biztosító főleg csak járművének kárát térítette meg, a gyógyulása során keletkezett költségeket, kiadásokat nem.

Szeretne Ön is újra életerős lenni?personal_injury_2  

Az ügyfelek gyakran félnek, hogy sosem lesz annyi pénzük, hogy tényleg jó orvoshoz, terapeutához, gyógytornászhoz forduljanak, akik hozzáértéssel segítik gyógyulásukat. Azonban a kártérítéssel kapcsolatos ügyintézést túl bonyolultnak találják, úgy érzik, szélmalomharcot vívnak a biztosítókkal szemben.

Habár törött csontjait nem tudjuk összeforrasztani, egészségét nem tudjuk visszaadni, de kártérítési ügyekre szakosodott jogi partnereink képesek megszerezni azt a lehető legmagasabb kártérítést, amelyet balesete, sérülése miatt jogilag indokolt lenne, hogy megkapjon, amely pénzösszeget a gyógyulásra, rehabilitációra, orvosi segédeszközök és a szükséges ápoltatásra fordíthat. Ráadásul ügyét kizárólag sikerdíj ellenében képviselik, így abban segítenek, hogy először is hozzájusson a teljes felépüléshez szükséges kártérítéshez.

Ön is szeretne újra fájdalom nélkül aktív és teljes életet élni?

A BalesetUtán.hu olyan profi jogi szakértő partnerekkel dolgozik, akik csak és kizárólag kártérítésekkel foglalkoznak. A kifejezetten baleseti kártérítésekre szakosodott specialistáink nem hagyják egyedül ügyfeleiket a biztosítókkal és károkozókkal szemben, vállalják a problémás ügyeket is. A sikerdíjas szolgáltatás azt jelenti, nem kérünk előre pénzt az Ön jogi képviseletéhez, az ügyvédi munkadíjat csakis a sikeres kártérítési eljárás után számoljuk fel.

A biztosítókat nehéz elérni, de ha sikerül is, nem könnyű velük hadakozni. Általában nevetségesen kis összeget ajánlanak, a károsultak sokszor nem tudják, hogy a megítélt összegnél akár háromszor-négyszer több kártérítést is kaphatnának.

Miért jobb, ha jogi szakértőnk képviseli az Ön érdekeit?

  • Mert csak kártérítési ügyekkel foglalkozik, így nagy tapasztalattal rendelkezik.
  • Mert nem az Ön ügye lesz az első kártérítési ügye ebben az évben.accident-botosani-stauceni
  • Mert a kártérítési jogszabályok folyamatosan változnak, ő ezeket nyomon követi, így nem kerüli el semmi újdonság a figyelmét.
  • Mert megfelelő szakértői kapcsolatokkal rendelkezik a kártérítések területén.

Kérdése van baleseti kártérítését illetően?

Ha Ön bizonytalan kártérítésének összegét, illetve az eljárás folyamatát tekintve, keressen minket a Kapcsolat menüpontban található elérhetőségek valamelyikén – hívjon telefonon vagy írjon emailt – , és készséggel válaszolunk kérdéseire. Ha szeretne részt venni ingyenes személyes konzultációnkon, adja meg adatait jobboldalt, és kérjen időpontot!