“Egy gépjármű utasaként szenvedtem balesetet” – Mi a teendő utasbaleset esetén?

Sajnos még mindig jó néhány gépjármű baleset történik a közutakon nap mint nap, amelyekben számtalanszor vétlen személyek is megsérülnek. Az ártatlan felek önhibájukon kívül szereznek lelki és testi sérüléseket, ez pedig abban az esetben is elmondható, ha a vétkes gépjárműben tartózkodtak a baleset bekövetkeztekor. Az utasok szintúgy nem tehetnek a sofőr mulasztásáról, mint a baleset más károsultjai.

car-accident-drivers


 

Az utasbalesetek után a 190/2004. számú kormányrendelet értelmében kártérítés jár, a vétkes jármű utasai esetében is. Sajnálatos módon sokszor az utasok súlyosabb sérüléseket szenvednek el, mint maga a sofőr, aki a karambolt okozta. Így magától értetődő, hogy azok a sérülések, károk, amelyeket ők szenvedtek el, kártérítésre érdemesek. A gépjármű utasai által elszenvedett károk legfőképp nem vagyoni eredetűek, hiszen a szerencsétlenségből származó egészségkárosodás, maradandó sérülés nem hozhatóak rendbe egy nagyobb pénzösszeg segítségével sem.

 

A nem vagyoni károk megtérítésére vonatkozó igényünket érdemes mindenképpen profi, kifejezetten kártérítési ügyekre specializálódott szakember segítségével érvényesítenünk. Egy gyakorlott szakembernek nagy tapasztalata van abban, hogy mekkora összeg az, amely elfogadható, és abban is, hogyan kell a biztosítókkal tárgyalni annak érdekében, hogy minél gördülékenyebb legyen az eljárás.

 

seatbeltEgy ilyen eljárás lefolyása rendszerint körülbelül 1 év, amelynek célja, hogy a sebesült eljusson egy olyan stabil egészségi állapotba, amelyből megállapítható a végleges egészségkárosodás mértéke. Következésképpen érdemes minél hamarabb leadnunk kártérítési igényünket a gépjármű kötelező biztosítója számára, már a balesettől számított egy hónapon belül, hiszen minél tovább halogatjuk az igény benyújtását, annál nehezebb lesz bizonyítani, hogy kárunk valóban a közlekedési balesetből származik. Egyébiránt az igény benyújtásának végső határideje 5 év elteltével jár le.

 

További információkat a baleseti kártérítésről és profi jogi szakértőinkről honlapunk Rólunk menüpontjában és a Sérülések kártérítése aloldalakon olvashat.

Kérdése van baleseti kártérítését illetően?

Ha Ön bizonytalan kártérítésének összegét, illetve az eljárás folyamatát tekintve, keressen minket a Kapcsolat menüben található elérhetőségek valamelyikén – hívjon telefonon vagy írjon emailt – , és készséggel válaszolunk kérdéseire.Vegye igénybe szolgáltatásunkat!